Perfidious Words

Lars Rohnstock és Drazen Kastelac által alkotott együttes bensoséges hangvételu dalszövegeit, lágy és kreatív szintetizátor alapú opzenéjét rengetegen megkedvelhetik, akik nem klubslágerek pergo ritmusára és dübörgo hangjára, sokkal inkább egy hallgatható eacute;s minoségi, amolyan "utazó"muzsikára vágynak.

Drazen zeneszerzoi vénáját eloször 1991-ben egy Atari ST-n csillogtatta meg, késobb barátjával együtt vásárolt egy Yamaha SY55-öt, valamint egy SY77-et, amiken eleinte a Pet Shop Boys, az Erasure és más legendás szintipop együttesek számait játszották fel. Három évvel késobb találkoztak Lars Rohnstock-kal, aki éppen a diplomaosztó ulijára készült, ahol pár számot szeretett volna eloadni. A lehetoség adott volt, hogy megragadják az alkalmat és éloben fellépjenek egy nagyobb hallgatóság elott, így eljátszhattak néhány Depeche Mode, Pet Shop Boys és REM számot, mi több, eloadtak egy-két saját szerzeményt is. A sikeres szereplés közös folytatásra bíztatta mindhármójukat.

Drazen és Lars rengeteg idot töltöttek együtt zenéléssel - REM és más brit-pop együttesek számait játszva éjszakákba nyúlóan, mely során egyre több akusztikus elemet csempésztek saját dalaikba, nagyobb hangsúlyt fektetve a gitárhangzásra. Talán ebbol kifolyólag is döntött úgy Drazen barátja 1995. júniusában, hogy kilép a zenekarból és saját projektbe kezd.

Ez a momentum fordulópontot jelentett a Perfidious Words életében. Drazen és Lars minden leheto anyagi forrást felkutattak, hogy megvehessék azon hangszereket és elektronikai felszelést, amelyekre szükségük volt elso demójuk elkészítéséhez. Miután 1996-ban megszülettek az elso felvételek, Larsék elküldték oket annyi lemezkiadónak, amennyinek csak lehetett. A visszajelzések túlmutattak minden várakozáson. A Trisol Music Group, amely egyike volt azon kiadóknak, akik elsoként reagáltak a beküldött felvételekre, egybol lecsapott a zenekarra és szerzodést kínált nekik.

1997-ben megszületett az elso kislemez, a "Ruined", majd 1998-ban megjelent az elso nagylemez is, a "Hydrogen Skies". A következo két évben több maxi CD is a boltokba került ("It means a lot to me", "Welt", "Zwischen Zeitrausch und Leben"), majd 2001-ben újrakiadásra került az elso album bonus track-ekkel és remixekkel bovített változata, a "Hydrogen Skies+".
2002. áprilisában jelent meg az együttes második nagylemeze "Spreading Silence"címmel, majd egy évvel késobb kijött eddigi utolsó iadványuk, a "Breaking The Silence"mini-album, amelyen olyan eloadók remixei is megtalálhatók, mint az Infekktion, Tom Wax, Sero.Overdose, B!Machine, Angels and Agony. A lemezre felkerült Björk "All is Full of Love"címu dalának átdolgozása is.

Forrás:
www.perfidiouswords.de

Írta: elegant

Hozzászólások

2011 június 28. - 01:11  [1]
bioLarzen
 
Emlékszem, egy tök más együttes egyik CD-je miatt mentem be anno egy cd-boltba, de valaki épp a Spreading Silence-be hallgattt bele - úgyhogy én is azzal az albummal a kezemben mentem haza... És nagyon nem bántam meg. Aztán, hosszas utánajárás után a Hydrogen skiest is sikerült beszerezni - és hát, azt se bántam meg :D Nagyon eltaláltak valamit a srácok. bio

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu