New Order - Lost Sirens

Sokunk számára a new wave alapjait jelenti az 1980-ban alakult, azóta világ szinten fogalommá vált manchesteri zenekar, a NEW ORDER.
A 2013-as "Lost Sirens" megjelenésük nem igazán mondható új albumnak. A 2005-ös hosszú ideig is tartó, drágának is mondható "Waiting for The Sirens' Call" produkciójuk rögzítései keretében összehoztak egy, az akkori albumon felüli, kisebb csokor extra anyagot is. Az ötletük az volt eredetileg, hogy a korabeli turnét követően pár számmal még bővül a repertoár és ismét megjelenhetnek egy kiadvánnyal. Sajnos az élet mást hozott és 2006-ban megszakították a közös munkát. Sőt Peter Hook a legendás, egyedi, meghatározó basszusgitár alapokat felvonultató tag kellő fanyarúsággal elhagyta a zenekart. A következő évek a civódásról és veszekedésről szóltak sajnos.
Amióta viszont Gillian Gilbert a billentyűs visszatért ismét vállaltak fellépéseket, mint a "nagy öregek" a szakmában. Sajnos Peter Hook nélkül immár.

Hosszúra nyúlott viaskodások a mixek és szerzői jogok körül végül utat találtak a Hookkal közösen rögzített, fennmaradt munka kiadásának 2013-ban. Hat korábban nem hallot dal, egy remix a Sirens' Call-ról, és a félelmetesen jól sikerült "Hellbent", ami a 2011-es JOY DIVISION / NEW ORDER "Total" kiadványon volt hallható. Végül nyolc dal, kicsit kevesebb, mint 40 perc hanganyag, kimeríti a 2013-ban divatos EP kategóriát. Az énekes és gitáros Bernard Sumner a "Lost Sirens"-t egy befejezetlen albumnak nevezte, ami eddig még nem fordult elő a zenekar történetében.
A lemez jól sikerült, hozza a megszokott tartalmat és mondanivalót.

Akinek pedig Peter Hook hiánya fogalmazódik meg az olvasottak után, az (kár)pótolhatja magát, hiszen Peter tiszteletét teszi nálunk Budapesten 2013-Március-25 hétfőn, az A38 hajón saját projektjével, a Light nevű formációval. Bizonyosan hallhatók lesznek a Joy Division és NEW ORDER gyökerek.

Warner Bros, January 17, 2013

TRACKLIST
1. I'll Stay with You (4.22)
2. Sugarcane (4.47)
3. Recoil (5.08)
4. Californian Grass (4.38)
5. Hellbent (4.28)
6. Shake it Up (5.21)
7. I've Got a Feeling (4.29)
8. I Told You So (5.05)

Zso






 

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu