MANOYA - Hundred Arms

Decemberben jelent meg Hodosi Enikő (NEO) szólólemeze. MANOYA művésznévbe burkolózva a lemez, a „Hundred Arms” címet kapta.
„A MANOYA dalok egyszerre lágyak és karcosak, árad belőlük a szeretet, mégis igénylik a figyelmet. Néha látszólag a felszínen simogatnak, miközben titokban igen mélyre hatolnak.
A NEO és OCCAM zenekarokban (valamint megszámlálhatatlan underground produkcióban) közreműködő énekesnő korábban már adott egy kis ízelítőt "Hundred Arms" című lemezének anyagából, hiszen a megjelenés előtti egy év során az albumról két kislemez-dalt ("Rebirth", "Shine") is játszottak a magyar rádiók, melyek csak fokozták a hol melankolikus, hol érzéki, hol pedig ártatlanul életvidám, experimentális popzene iránt fogékony közönség amúgy sem kis várakozását.

A folk, a keleti zenék, a hanggyógyászat éppúgy Enikő zenéjének részét képezik, mint a kísérleti elektronika, a soul vagy a zajzene, mégis egyből felismerhető a szelleme sajátos hangvétele miatt. Az album produceri munkálataiban, a hangszerelésben, és a néhol a dalszerzésben az a Lázár Tibor volt MANOYA partnere, aki OCCAM néven mutatta meg másik arcát azoknak, akik addig csak a ŽAGAR zenekar dobosaként ismerték.

MANOYA (a.k.a HODOSI Enikő) – ének, gitár, billentyűs hangszerek, zajkeltők
KOVÁCSOVICS Dávid – gitár
KISS Árpád – billentyűs hangszerek, trombita
PÓTA György – bőgő, basszusgitár
LÁZÁR Tibor – dob, elektronika
+ meglepetés vendégek”

Lemezbemutató koncert: Budapest, Trafó, 2013 FEBR. 2.

Forrás:
http://trafo.hu/hu-HU/manoya




Manoya – Rebirth: http://soundcloud.com/lg-soundcloud-08/manoya-rebirth

© ZsO

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu