Necro Facility és Sturm Café Budapesten

2007 januárjában a feltörekvo Progress Productions kiadó színeiben Budapestre látogat az utóbbi év nagy ebm felfedezettje, a Necro Facility és a svéd klubkoncertek már-már kultikus kedvence, a Sturm Café.

A svéd Progress Productions független kiadót két éve alapították és azóta olyan zenekarok lemezei köthetok a nevéhez, mint a 8khz mono, Necro Facility, Hype, Sturm Café, Cryo, Red Cell, System vagy a Iambia. Tömör önmeghatározásuk szerint a kiadót olyanok hozták létre, akik szeretik az elektronikus zenét, olyanok számára, akik szintén – haladás és együttmuködés. 2005-ben jelent meg Born/Evolve/Progress címen a kiadó együtteseit bemutató válogatása.


  A Necro Facility-t Oscar Holter és Henrik Bäckström alapították 2001-ben. Debütáló lemezüket The Black Paintings címen adták ki 2005-ben, érettségiük évében. Ez utóbbi apróság igencsak meglepo zenéjük összetettségét (mondjuk, hogy érettségét) és hangzását tekintve, mely egyértelmuen a korai „kanadai vonal”-hoz köti oket, azon belül is leginkább a Skinny Puppy-hoz. A nagy elodhöz képest a legnagyobb különbséget azonban valószínüleg az egyszerubb (értsd táncolhatóbb) ritmusképleteik jelentik. Egyre rendszeresebben hívják oket fesztiválokra is, legutóbb például a WGT-re. Számos remixet készítettek, többek között a Spetsnaznak és a Run Level Zeronak is. Jelenleg második albumukon dolgoznak. WGT -s fellépésükrol itt olvashattok bovebben.

     



  A Sturm Café a Gustav Jansson és Jonatan Löfstedt alkotta duó neve. 2001 óta játszanak dinamikus, eroteljes és öniróniától sem mentes igazi old-school body musicot, leginkább a DAF-hoz, illetve a Nitzer Ebbhez szokás oket hasonlítani, meg úgy általában a neue deutche welléhez. Ez utóbbi a német nyelvu szövegeknek is köszönheto. Bemutatkozó lemezükön (So Seelisch, So Schön!, 2005) található a Die Zombiejäger, amely egy azonos címu svéd zombifilm címadó dala is egyben (a filmzenén egyébként számos Progress banda, továbbá a Project-X és a Dark Funeral is képviselteti magát). Élo fellépéseiket jellegzetes háttérvetítések kísérik.   

A Necro Facility és a Sturm Café 2007. január 19-én, pénteken lépnek fel a Süss fel napban az Art=Strategy szervezésében, az iZONE Industries közremuködésével.

A progress-productions oldalon találhatók letöltheto zenék a kiadó összes zenekarától, így természetesen a Sturm Café-tól és a Necro Facility-tol is.

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu