Douglas McCarthy interjú

Douglas McCarthy interjú

(Bécs, 2008. szeptember 26.) Immáron harmadik alkalommal beszélgethettem Douglas McCarthy-val, a NITZER EBB és a FIXMER/McCARTHY frontemberével, mégis ez volt és marad a legemlékezetesebb pillanat számomra az eddigi interjúk közül.
Hogy miért is? Azt hiszem, erre a válasz a pillanat intimitásában rejlik. Nem, ne számítson senki arra, hogy bulvár-sajtóba illő kérdéseket és válaszokat olvashat az alábbiakban, mindösszesen arról van szó, hogy olyan gesztusban volt részem, ami nem minden nap adatik meg egy rajongónak.

Szeptember 27-én lépett a bécsi Viper Room klub színpadára Douglas McCarthy és partnere, a francia származású techno-DJ, Terence Fixmer. Új, Into The Night albumukat jöttek promotálni, és ez volt az első alkalom, hogy ebben a felállásban koncerteztek a császárvárosban. 


Mivel, hétvégére esett a koncert időpontja, úgy gondoltam, hogy már pénteken kiutazom a barátnőmmel Bécsbe, egy kicsit turistáskodni. Előtte való nap érkezett az e-mail Douglas McCarthy-tól, hogy ő is aznap érkezik "Habsburgékhoz", találkozzunk már aznap este! Lehet egy ilyen meginvitálásra nemet mondani? Ugye, hogy nem?

Szeptember 26-a, este 8 óra, félig nyitott szállodai szobaajtó, kopogtatok… "Gyere be, János!" - szól ki egy jól ismert hang. Bár, az előző két találkozás alkalmával már kiderült, hogy Douglas McCarthy nem rendelkezik sztár-allűrökkel, mégis megilletődve léptem be a szobájába.
Gyorsan átadtam az ajándékba vitt bort, miközben ő elmesélte, milyen kalandos útja volt Bécsbe. Kicsit fáradt, de azért szívesen meginna velünk egy italt, tudok-e a közelben valami helyet. Bár, Bécs egyik forgalmas utcájában voltunk, mégis nehezen találtunk egy sörözőt, ahol aztán elkezdtünk beszélgetni, egyelőre diktafon nélkül. Elmeséltem, hogy lettem rajongója a NITZER EBB-nek, és ő is elkezdett sztorizgatni a zenei pályájuk indulásáról. (Pl. megtudtam, hogy eredetileg a "La comedie de la mort" névre hallgatott a zenekar.)
A konkrét interjúra már ismét a szállodában került sor, mivel a vendéglátó-ipari egység technikai okok (festés) miatt bezárt.

A kicsit talán hosszúra nyúlt felvezetés után, íme a beszélgetésünk:

Egy évvel ezelőtt találkoztunk legutóbb, a Sziget Fesztiválon. Időközben megjelent a második nagylemezetek Terence Fixmer-rel, az Into The Night. Mondanál pár szót az új album születéséről?
Elég sok időbe telt, míg felvettük. Terence több verziót is kidolgozott egy-egy számhoz. Ha csupán felületesen nézzük, akkor ez egy dark lemez.

Úgy vélem, ez az anyag sokkal dallamosabbra sikerült, mint az előző, a Between The Devil.
Én élveztem ezt a változtatást. Már az első albumunkon is voltak dallamosabb számok, legalábbis ilyen színezetet nyertek élőben.

Az én egyik nagy kedvencem az új albumról, a Banging Down Your Door. Ez egy nagyszerű electro-pop dal, amiben az érzelmesebb oldaladról is bemutatkozol. Édes melódia, és szomorú hegedű-hang keveréke ez a szám. Szerintem, nagy sikert érnétek el vele - főleg, a Depeche Mode rajongók körében -, ha kiadnátok kislemezen.
Lehet róla szó, csak a zeneipar annyira el van fuserálva, hogy tök mindegy, van-e kislemezes számod, vagy nincsen. De persze, lehetne belőle single.

A Love The Night és az And Then Finally is hasonló hangulatot sugároznak. Egyszerre szólnak a lélekhez, de táncolni is jól lehet rájuk. A Tonight I Sleep pedig egy gyönyörű ballada, amiben már-már meghatóan énekelsz. Énekelsz, üvöltözés helyett. Szeretted kipróbálni a hangodat ezekben az "anti-EBM" számokban?
Igen, mindig is szerettem énekesnek lenni. És az a vicces az egészben, hogy sokkal könnyebb énekelni, mint üvölteni. Számomra egyébként ez a két dolog valahol egy tőről fakad. Mindkettőt szeretem.

A Make War is egy különleges track az új albumon, de egészen más apropóból. Ez egy igazi, blues-os gitárral megspékelt rock-dal. Kinek az ötlete volt, hogy felvegyétek?
Ez egy jó viccnek indult. Eredetileg én rukkoltam elő ennek a dalnak az ötletével - csak a gitárom és én -, aztán átadtam Terence-nek, hogy csináljon belőle valamit, de annyira tetszett neki a gitár, hogy végül is meghagytuk ilyennek.

A Look To Me és a Blood And Music ezzel szemben a régi EBM-stílust erősítik a lemezen. Még mindig élvezed az efféle számok előadást, és azt, hogy extázisba kergeted velük a közönséget?

Ó, igen! Ez a két szám az én személyes kedvencem az új albumunkról. Nagyon szeretem őket élőben játszani. Xenia (Xenia Beliayeva - a szerk.) készített a Look To Me-hez egy nagyon jó remixet. Büszke vagyok ezekre a számainkra!

Mexico City-ben lehetőséged nyílott DJ-ként is kipróbálni magad. Hogy tetszett ez az új szerepkör?

Ezt a fellépésemet elhalasztották. (Eredetileg augusztus 30-án lett volna, a Pasaje Americas-ban. - a szerk.) Halloween-kor lesz megtartva. Bécs után Berlinben lesz koncertem, utána visszamegyek Los Angeles-be, és a barátnőmmel, Hazel Hill-lel együtt fogok nyomni egy ilyen VJ/DJ-dolgot. Aztán Európába is elhozzuk mindezt, valamikor az év végén.

Pár szót a fő együttesedről, a NITZER EBB-ről. Bon Harris blog-ján olvastam, hogy gyakorlatilag készen vagytok az új anyaggal, és régi alkotó-társatok Flood szívesen mixelné ezt. Mi az aktuális helyzet ez ügyben?
Gyakorlatilag rá várunk, mivel ő egy elég elfoglalt ember. Úgy gondolom, hogy emiatt a várakozás miatt az új album várhatóan majd csak 2009. őszén jön  ki. Néhány számot azonban előbb megjelentetünk, elképzelhető, hogy ingyenes download-formátumban.

És a régóta várt DVD mikor jelenik meg?
Szintén jövő év végén. Ugyanis Londonból Los Angeles-be költöztem, és így a DVD is más kezekbe került.

Mit vársz a holnapi fellépéstől a Viper Room-ban?
Ez attól is függ, hogy megérkezik-e a csomagom, mert per pillanat ez az egy ruhám van, amit rajtam látsz. (Nevet.) Valami egészen más show-t nyomunk majd, hiszen közben a hajamat is letoltam. Igazából, a FIXMER/McCARTHY-val minden egyes fellépéssel egy új szintet érünk el.

Reménykedhetünk NITZER EBB koncertben Budapesten, valamikor a közeljövőben?
Persze! A NITZER EBB történetében Budapestnek mindig is kitüntetett szerep jutott. Jó emlékek fűznek ehhez a városhoz.

Szerencsére, Douglas pakkja megkerült, és másnap egy rendkívül energikus, erőtől duzzadó performanszt láthatott / hallhatott tőle a Viper Room közönsége.
Az új album számain kívül felcsendült egy-két zúzós track a Between The Devil-ről is, a legnagyobb őrjöngést persze a kihagyhatatlan NITZER EBB klasszikusok váltották ki. A kis létszámú, de annál lelkesebb közönség még egy ráadás blokkot is kicsikart a FIXMER/McCARTHY-tól, akik végül fáradtan, de mosolyogva tűntek el a backstage-ben.

Egy ilyen koncertnek valamelyik budapesti klub is helyet adhatott volna, de remélhetőleg jövőre mi is üdvözölhetjük majd Douglas McCarthy-t, Bon Harris társaságában! Esetleg, a DEPECHE MODE előzenekaraként, ugyanis ennek a lehetősége is szóba került. '88-ban és '90-ben már befűtöttek a "nagy testvér" előtt, miért is ne tehetnék ezt meg nálunk, 2009-ben?

Búcsúzóul álljon itt Douglas video-üzenete a magyar rajongóknak!

Video letöltése

Az interjút készítette, és a video-üzenetet rögzítette: Janurik János

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu