Trent Reznor és Gary Numan

A NINE INCH NAILS-ből jól ismert Trent Reznor és Gary Numan, az elektro pop egyik úttörője nekiállt, hogy valamit közösen alkossanak.

Trent Reznor zenéjéből eddig sem hiányzott az igen erőteljes elektronikus hang moduláció, Gary Numan, aki annak idején a poszt-punktól indult, szintén az elektronikánál, egész pontosan az industrialnál, melyhez a NIN is igen közel áll, bár a műfaji határok összemosódása miatt manapság igen nehéz kifejezetten egy kategóriába sorolni szinte bármely előadót. (folyt ...)


Numan, aki feltűnt a NINE INCH NAILS legutolsó fellépésén azt nyilatkozta, hogy valószínűleg stúdióba vonul majd a NIN frontemberével, hogy írjanak illetve rögzítsenek néhány anyagot. Ahogyan a The Quietusnak mondta: "Tudom, hogy Trent folytatni fogja a zenei tevékenységét. Úgy gondolom, elég elfoglalt lesz egy rövid ideig, így erre az év végén, vagy a következő év elején kerül sor."

Az, hogy a közös munka egy teljes albumot, vagycsak néhány számot jelent, még nem lehet tudni, de a páros valószínűleg belekezd az előre láthatóan fület gyönyörködtető alkotásba. "Első nekifutásra néhány számot hozunk össze, hogy lássuk, mennyire működik a dolog, de jó lesz!" tette még hozzá Numan.

Cikk: HangAdó.tv

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu