Budapesten járt a Melotron

A májusi Head-less után most egy másik német banda, a Melotron lépett fel hazánkban szombaton a Kultiplexben. A 12 órás maratóni Depeche Mode klub meg sem kottyant a srácoknak, koncert után reggel 8-ig ropták a tánctéren és az asztalon is. Fotókban gazdag élménybeszámolás beljebb . . .

A pénteki Floorkiller parti olyan jól sikerült, hogy gyenge egy órás késéssel, hulla fáradtan és másnaposan sikerült megérkeznem a Városligetbe, ahol a zenekar már vígan sörözött egy borfesztivál közepén a szokásos magyar fogadóbizottsággal. Elején kicsit féltem, mert ugyan Andy-t már ismertem - és tudtam nagyon laza és igazi mókamester -, a másik két taghoz még egyáltalán nem volt szerencsém, és első ránézésre azt hittem igazi komoly zenészekkel állok szemben. No ez az elképzelésem öt percen belül megdőlt. Hamar kiderült, hogy a srácok nem aludtak egyébként semmit tegnap óta, mégis ontják magukból a hülyeséget a korsósörök társaságában.
Mivel nem volt időnk a városnézésre, ezért a kis délutáni szieszta után a Kultiplexben folytattuk a jóhangulatúsemmittevést. Körülbelül fél nyolckor érkeztünk el a beálláshoz, ami teljesen simán zajlott, sőt extra bemutatót kaptunk Andy zongora tudásából. Minden rendben, vissza a kerthelyiség fémasztalához egészen koncertkezdésig.








Pontban éjfélkor felcsendül az intro, a terem kellemesen tele, Edgar és Kai már a szintetizátorok mögött, Andy belépője pedig már igazi rajongói sikolyokat vált ki a közönségből. Az idei style a piros ing, fekete nadrág. Az alapütemek kemények, persze a futurepop hangzás nem marad el, no meg a német ének. Dinamikus kezdés, a közönség még kicsit megszeppent, de már nem sokáig, az első sorokban már megy is a táncolás. Vannak régebbi nóták, amik első két billentyűleütés után óriási közönségmorajt váltanak ki, aztán ugye vannak az új számok is szépszerével, hisz mégiscsak Propaganda Tour állomás ez. Andy magyarul köszönti a közönséget és az est folyamán sokat mondják, hogy „köszönöm”. Persze a többi angolul megy, de így is jósokat kommunikál a közönséggel, ez persze nagyon tetszik az embereknek. Hihetetlen meleg van, mindenkiről ömlik a víz, róluk meg aztán különösen. Persze ez akkor épp nem zavar senkit, folyamatos a tombolás, örjöngés, egy perce sem lankad sem a közönség sem a zenekar. Olyan jól végződik a dolog, hogy háromszor követeli vissza őket a közönség. Andy még utoljára elmondja hogy mindenkit várnak a bárpultnál vagy a kerthelységben, majd végleg búcsút int.


MELOTRON































Az est hátralévő része úgyanabban a jóhangulatban folytatódott tovább, szívesen osztogatták az aláírást, fotók is készültek rendesen, mindenkivel szívesen beszélgettek, aki odajött. Hajnal fél 4 körül Kai úgy döntött visszamegy a szállodába, Andy és Edgar viszont reggel 8-ig ott maradt, sokat táncoltak még, többet között az asztalon is ;)






Szöveg &fotók: davina

Csatolt képgaléria

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu