Depeche Mode 2013-as koncertkörút

A Depeche Mode tagjai, akik dalaikkal újradefiniálták a zenei hangzást, tavaly bejelentették hogy új turnéra indulnak, amely kétségtelenül az egyik legjobban várt zenei esemény 2013-ban. Dave Gahan, Martin Gore és Andy Fletcher 34 koncertet ad 25 különböző európai országban, több mint 1.5 millió rajongójuknak, mielőtt a turné Észak-Amerikában folytatódna.

A turné Budapestre is megérkezik május 21-én, a Puskás Ferenc Stadionban lehet része az óriási magyar rajongótábornak az újabb fantasztikus Depeche Mode koncertben.


Az európai turné olyan legendás helyszíneket érint, mint a berlini Olimpiai Stadion, a párizsi Stade De France, a moszkvai Lokomotiv Stadion vagy a római Olimpiai Stadion. A koncertkörút európai része július 29-én zárul majd a Minsk Arénában.

Ez lesz az első alkalom, hogy a banda színpadra lép a kirobbanó sikerű 2009/2010-es turnéjuk óta, amikor 142 koncertet adtak a világ körül, több mint 2.5 millió néző előtt.

A több mint három évtizedes fantasztikus pályafutásukkal a hátuk mögött - amely idő alatt 100 milliónál is több albumot adtak el -, a Depeche Mode tagjai az idei év nagy részét a vadonatúj, és a rajongók által rendkívül várt 13. stúdióalbumuk elkészítésével töltötték, amely jövő tavasszal kerül majd a boltokba.

“Nagyon izgatott vagyok az új albumunk kapcsán ” – mondja Dave Gahan -, “de talán még ennél is jobban várom, hogy újra koncertezzünk.”

A 2013. május 21-i, Puskás Ferenc Stadionban tartandó Depeche Mode koncertre belépőjegyeket 2012. október 26-án, péntek reggel 7 órától lehet kapni a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

A rajongóknak érdemes igyekezniük már a reggeli online jegyvásárlással is, hiszen a limitált számú, a színpad előtti részre szóló úgynevezett kiemelt állójegyek mindig órák alatt elfogynak.

A koncertre a kiemelt állójegyek mellett 4 különböző kategóriájú ülőjegyet és normál állójegyet lehet majd vásárolni.

További info:
www.depechemode.com
www.ticketpro.hu

JEGYRENDELÉS

MAY 7 - Tel Aviv - Hayarkon Park
MAY 10 - Athens - Terra Vibe
MAY 12 - Sofia Georgi - Asparuhov Stadium
MAY 15 - Bucharest - National Stadium
MAY 17 - Istanbul - Kucukciftlik Park
MAY 19 - Belgrade - USCE Park
MAY 21 - Budapest - Puskas Ferenc Stadium
MAY 23 - Zagreb - Hippodrome
MAY 25 - Bratislava - Inter Stadium
MAY 28 - London - O2 Arena
JUN 1 - Munich - Olympic Stadium
JUN 3 - Stuttgart - Mercedes-Benz Arena
JUN 5 - Frankfurt - Commerzbank Arena
JUN 7 - Berne - Stade de Suisse
JUN 9 - Berlin - Olympic Stadium
JUN 11 - Leipzig - Red Bull Arena
JUN 13 - Copenhagen - Parken
JUN 15 - Paris - Stade de France
JUN 17 - Hamburg - Imtech Arena
JUN 22 - Moscow - Locomotive Stadium
JUN 24 - St Petersburg - SKK Arena
JUN 27 - Stockholm - Borlange Peace & Love Festival
JUN 29 - Kiev - Olympic Stadium
JUL 3 - Dusseldorf - Esprit Arena
JUL 7 - Belgium - Rock Werchter Fest
JUL 11 - Bilbao - BBK Festival
JUL 13 - Lisbon - Optimus Alive Fest
JUL 16 - Nimes - Antic Arena
JUL 18 - Milan - San Siro Stadium
JUL 20 - Rome - Olympic Stadium
JUL 23 - Prague - Synot Tip Arena
JUL 25 - Warsaw - National Stadium
JUL 27 - Vilnius - Vingus Park
JUL 29 - Minsk - Arena



 

Egyelőre cím nélkül az új Depeche Mode album és turné

Elmondhatjuk, hogy jó hangulatban zajlott a Depeche Mode 2012. október 23-án, Párizsban megtartott sajtótájékoztatója, mellyel a harmadik X-en is túllépett kult-banda a soron következő albumát és az ahhoz kapcsolódó turnéját promotálta.

A Marek Lieberberg - német koncertszervező - által levezényelt sajtó(bő)félórában egyaránt kérdezhettek profi újságírók, valamint a helyszínen lévő és a weben keresztül becsatlakozó rajongók.

Még a kérdezz-felelek előtt megtekinthettünk egy werkfilmet a készülő új - sorrendben 13. - Depeche Mode stúdióalbum munkálatairól. Aláfestő zeneként egy vadonatúj dM track is elhangzott, de ahogy azt a helyszínen és a Neten jelenlévők később megtudhatták, egyelőre még nincs neve, sem várható születési ideje Martin Gore, Dave Gahan és Andy Fletcher legifjabb „gyermekének". És még a „keresztapa" személye sem 100%-ban biztos, bár az sokat elárul, hogy konferenciára Daniel Miller (Mute Records) is elkísérte „fiait".

Az új albummal kapcsolatban - azon kívül, hogy Martin szerint az együttes eddigi legjobb szerzeményei is helyet kapnak rajta - így nem sokat tudtunk meg. Az izgalmak tehát nem csillapodtak, sőt inkább fokozódtak.

A jövő májusban, Tel Avivban induló turnén ismét Christian Eigner (dobok) és Peter Gordeno (billentyűk) kísérik a basildoni triót, és ki más, mint Anton Corbijn felel a vizuális megjelenítésért.

Ja, és Martin színpadi ruházatában is biztosan lesz egy kis flitteres csillogás. Minden megy tehát a „bejáratott recepten ne változtass" mottó szerint.

A szarkalábak, a ráncok valamint a plusz kilók ugyan mind azt jelezték, hogy itt bizony szinti-pop-dinoszauruszok ülnek a színpadon, Fletch mégis nevetve kérte ki csapattársai nevében, hogy még mindig ők a legjobbak az elektronikus zenei műfajban. És ezt el is hisszük neki(k).

Ha már október 23-ára, egy ilyen - számunkra - forradalmi napra esett ez a mini fekete-ünnep - bár, Martin szerint korántsem sötétek a nótáik -, akkor kihagyhatatlan kérdést kellett, hogy képezzen a Mode szerepvállalása a vasfüggöny száműzésében, amit szerényen el is ismertek, hiszen valóban sok kelet-európai fiatalnak az ő zenéjük jelentette a szabadságot a '80-as évek második felében. Andy még egy jót sztorizott is az InterContinental rajongói ostromáról, amit ugyan minden magyar fan kívülről fúj, de mégis jó sokadszorra is meghallgatni, hogy mi vagyunk a legfanatikusabb híveik.

Hamar és vidáman telt el ez a 45 perc, és bizonyára maradtak bőven fel nem tett - a helyszínen elhangzottaknál jóval izgalmasabb - kérdések ott is, és magunkban is, de ne legyünk telhetetlenek, örüljünk annak, hogy jövőre visszavonhatatlanul turnéra indul a Depeche Mode, és 2013. május 21-én Budapesten ismét együtt lengethetjük a karunkat Dave-vel, mert az valóban egy - mostmár generációkon átívelő - felemelő, közösségi érzés. És hagyjuk, hogy legalább a zene közelebb hozzon egymáshoz minket! Akkor máris megérte a bő 30 éves együtt zenélése ennek a három „srácnak"!

Jegy-előrendelés a 2013. május 21-i budapesti Depeche Mode koncertre (Puskás Ferenc Stadion) a következő linken: http://www.ticketpro.hu

 

© Janurik János

2012 október 23. 14:28

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu