E-Klubhoz tudnám nagyságilag hasonlítani. Két bárpult, ahogy leérünk bal oldalt, és a terem hátsó falánál, ketto között a shop, vagyis lejárattól jobbra. Színpadon valami ultrasiralmas osztrák banda /Davos http://www.davos-music.com/ / akik szépen egyenruhában megpróbáltak future-popot játszani, vajmi kevés sikerrel. Sebaj, legalább jól elkacarásztunk rajtuk. Idoközben a shopot is betámadtuk, hát a sógorok addigra rendesen kifosztották, de pár dolgot azért megtaláltunk. Waters és jómagam is volt, amibol az utolsó darabot vásároltuk meg, nem is beszélve arról, hogy April Skies úgy elfogyott, mint a sicc, így meg kellett találni más beszerzési forrást, mivel Budapesten sem lehetett kapni, egy ipari zenéket forgalmazó boltban sem. Nem baj, azóta sikerült megszerezni az albumot.

Szépen befészkeltük magunkat körülbelül a 3-4 sor környékére, és néztük kollektíven az átszerelést. Élmény volt Ernst Horn papit látni, ahogy abban az iszonyatos mennyiségu kütyü-rengetegben kiigazodik.

Mindennek hamar vége lett, színpad elsötétedett, mi meg álltunk lélegzetvisszafojtva, persze hogy nem kezdodött el az égadta világon semmi. Idoközben befutott egy másik magyar csapat is, Synthfanék /ok ha jól számolom összesen heten voltak/, úgyhogy kialakult egy echte magyar sor, nem kis örömünkre.

Majd miután a közönség megunta a lélegzetvisszafojtást, meg gondolom a fulladásos halál küszöbén lehettek páran, így elkezdtünk tapsolni és visítozni, végére összefüggo hang és tapsorkán alakult ki. Ennek örömére kijöttek a zenészek és belekezdtek az elso taktusokba. Alexander Veljanov persze a láthatáron nem volt, de már énekelt, és mindenki orjöngött, pláne akkor, mikor meg is jelent teljes fizikai valójában a szám végén – hatásosságból 5-ös! Hozzá kell tennem, színpad alacsony volt – szerencsére – így totál belátható és közeli élményt nyújtott. Már most félek a Mera Luna x méter magas színpadától, mivel frontemberünk nem rendelkezik túl nagy magassággal, így rendesen elore kell jönnie, hogy láthassák jól az elso sorokból is. Bár a haját úgyis látjuk. Számokról igazán nincs mit mondanom, látszik a tracklistbol mit is játszottak, sajnos ugyanezeket játszották az eddigi turnéállomásokon végig, semmi változtatás, de ez így volt tökéletes. Számokon sok átdolgozás nem volt, aki ismeri a Live in Concert 2002-es dupla CD-t vagy DVD-t, annak jelzem, hogy hasonlóan voltak most is eloadva, a különbségekrol kicsit késobb.

Amit mindenképpen ki kell emelnem az eddigi tapasztalataim alapján, vagyis koncert (1) látott videók koncertekrol (??) illetve DVD (1) meg persze a kiadványokon megjeleno klipek, Veljanov hozta a koncert negyedéig a megszokott formáját /merevség, kifejezéstelen arc, rideg udvariasság/, de utána mintha megszakadt volna benne valami, örült ÉRTITEK? Örült! Boldog volt, élvezett mindent, kommunikált a közönséggel, keresett mindenféle kontaktust, jó párszor úgy nézett farkasszemet velünk, hogy szinte zavarba jöttünk, és csak sodort, sodort és sodort. Ugyanez érzodött a zenészeken is, vagyis látszódott. A vokalista/hegedus lánykákra, Ernst Hornra, csellós srácra, gitáros srácra ez átszállt, és akkora örömzenélést csaptak, hogy Murmanszkig hallatszott. Igen, ebben volt más, ugyanis ez az örömzene néha improvizációba csapott át, és amit muveltek, igazán borzolta a kedélyeket. Katarzis, eufória, csak ezekkel a szavakkal tudom jellemezni azt az érzelemkáoszt, ami bennem kavargott, szétfeszített. Üvölteni akartam, üvöltöttem, énekelni akartam, énekeltem, táncolni akartam, megtettem, tapsolni akartam és paprikapirosra vertem tenyereim, ha sírni akartam volna, könnyedén megteszem, nem érdekelt volna semmi más, mert nem is létezett abban a 2 órában semmi más. Nem voltam egyedül, azt az egységet, amit alkottunk ott lenn a tánctéren, ugyanezen érzelmek jellemezték. Máig nem tudok napirendre térni felette, ilyen élményekben –amelyek ennyire mélyek és hasítóak voltak – nem volt részem, pedig szerencsére láttam már pár bandát éloben.

Itt térek át közönségre. A hely szépen megtelt, a kedves szomszédok pedig úgy beindultak, mintha részecskegyorsítóval injekciózták volna oket tele. Mindent összevetve én még ilyet és ezektol nem láttam, tomboltak és orjöngtek. Eddigi tapasztalat hasonló, mint a németeké, elegántos visszafogottság, és passzivitás.

Amint láthatjátok 2x jöttek vissza, mint mindenhol máshol a koncertturné során, de jól megkérték maguknak a zugabe-zést, tapsolást, lábdobogást, és üvöltözést. Nekem kezem- lábam-torkom fájt, még másnap is.

Majd Love Me To The End után végleg bedobták a törülközot, próbálkoztunk, persze semmi sikerrel. Lámpákat felkapcsolták és végignéztem a bandán, mint valami füvezett hippicsorda, úgy néztünk ki: csillogó szemek, fülig éro száj, szerintem el tudjátok képzelni.

Mi öten összekapartuk magunkat, és elindultunk kifelé. Viszont, ha tudtuk volna azt, ami következik, ott maradunk. Miután hely kiürült, Synthfanék elkapták Ernst Hornt, és addig nyüstölték, míg ki nem hozta Alexander Veljanovot…….

Összefoglalva annyit, hogy nekem életem legjobb koncertje volt, Augusztus 13 – 14-én újra láthatom oket, de félek, hogy ez az élmény, amivel hazatértünk, ott már nem fog visszaköszönni, akár a nagy létszámú közönség miatt sem.

Tracklist:

- Falling
- Over And Done
- Secret Hideaway
- Don't Wake Me Up
- Generators
- Slowly Comes My Night
- Through The Hall
- Dark Star
- Vivre
- Supermarket
- Down Down Down
- Return
- Midnight Sun
- Colour-Ize
------------------------------
- Heart Made To Be Mine
- Overpaid
------------------------------
- Where You Are
- Love Me To The End

Ps.:
Augusztusban megtörtént Mera Lunan, az amire nem is mertem volna soha életemben gondolni. Szervezoi csúszás miatt Veljanovék 4 szám után távoztak a színpadról

Kicsit összetörtem.

De rég volt már.

És megint dolgoznak valami újon.

Van remény.

Strange