WGT 2007 - 3-4 nap beszámoló befejező rész

A 3-4. napon szinte teljes egészében az elektronikus zenékre koncentráltunk. Az erőteljes kínálatból többek közt például a Rabia Sorda, a Fixmer & McCarthy, a Suicide Commando, a Dive és Proceed, stb. szerepelt az étlapunkon.

WGT 2007. 3-4.nap



Utólagosan igyekszünk pótolni minden beszámolós elmaradásunk, így most következik a WGT befejező része. Tartalmas 2 napban volt részünk, nem unatkoztunk egy cseppet sem.
Vasárnap elmentünk megnézni a „Középkori Falut”. Az Agra szélén található kőből épített boltíves kis kapujához el lehetett jutni a campingen keresztül, de az utcáról is, viszont a külsős karszalag nélküli látogatóknak belépőt kellett fizetni. A középkori kis falucska korhűen van berendezve, mesterségek, ételek, italok, ruhák színes sokasága bűvöli el a látogatót. A helyben sütött ínycsiklandó ételekből mi is kipróbáltunk valami lepényfélét, ami igen ízletes volt. A hatalmas üvegtartályos borokból sem volt hiány, a rózsától a mézboron át a kanabiszosig lehetett kapni mindenfélét.

A vásárfiák mellett középkori zenét játszó zenekarokkal, mutatványosokkal, játékokkal is szórakoztatták a nagyérdeműt. Jól megfértek egymás mellett a barokk ruhások, a cybergoth-ok, a tisztes gyermekes családok, a vámpirok, punkok és halálmadarak is. Ki-ki talált magának megfelelő elfoglaltságot. Alaposan körbejártuk, megszemléltünk mindent. Megnéztük a kovácsműhelyt és a dézsába fürdő meztelen exhibicionista fiatalokat is.





Ragyogó napsütés volt végig, mintha a sors is így akarta volna, azonban ahogy elhagytuk a forgatagot egyből beborult és nemsokára már el is kezdett zuhogni. Ezért kénytelenek voltunk benézni az Agrába, ami necces volt mert már igencsak úton kellett volna lennünk a Parkbühne felé, ahol 16.40-kor kezdődött az Angelspit. Az eső csak nem akart elállni és azon tűnődtünk vajon érdemes-e szarrá ázni egész este a szabadtéri koncerteken, de aztán mégis csak győzött a koncert utáni vágyunk és egy idő után végül elindultunk. Nem véletlen, hogy nem akartunk máshova menni, mivel aznap nem csekélyebb előadók léptek fel a Parkbühnén mint a Tyske Ludder, az Angelspit, a Punto Omega, vagy a Rabia Sorda és a várva várt Suicide Commando. Az Agra-ba eközben volt még Dope Stars Inc. és Chris Pohl egyik zenekara, a Terminal Choice is, és bár mi a parkszínpadra mentünk, Fineas Csabi készített róluk pár fotót.
DOPE STARS INC.


TERMINAL CHOICE


www.terminal-choice.de/
www.myspace.com/terminalchoicemusic

A zuhogó esőben és a „fantasztikus” tájékozódási tudásunkkal sikerült persze jól eltévednünk, majd egy francia lány kisegített minket és végre nagy nehezen megtaláltuk a Parkbühnét. Épp hogy odaértünk a mexikó duó, a HOCICO egyik tagjának ERK AICRAG szólóprojektjének a RABIA SORDA-nak a koncertjére. Eddig egy teljes album a METODOS DEL CAOS és egy single a SAVE ME FROM MY CURSE jelent meg a Rabia Sordától az Out of Line-nál. Nagyon kellemes kis zene, dinamikus és jól kifundált, az első anyaga totál bejött nekem. „It’s the music come from my guts..” ( Ez a zene a beleimből jön) – nyilatkozta Erk. Úgy gondoltam, hogy a Rabia Sorda élőben biztos remek kis koncert lesz, de sajnos mégsem volt olyan zseniális, mint CD-n. Jóvolt, jóvolt, de valahogy nem az igazi. A pocsék hangzás teljesen hazavágta az egészet, nem volt semmi erő sem a koncertben. Erről persze nemhiszem, hogy ők tehetnének, mivel az utánuk következő Suicide Commando is elég gyérül szólt. Ennek ellenére Erk igyekezett felspanolni a közönséget és a németek szorgalmasan bólogattak is, nem volt baj tényleg. Biztos, hogy más körülmények közt egy jobb hangzással ez egy büntető és gyilkos koncert lett volna. Nagyjából eljátszották az album összes számát. Sajnos Daviék nem voltak velünk és így a fotómasina sem, ezért erről kép nem készült.


Nemtudom az időjárásnak mennyi köze volt, a gyenge hangzáshoz, de most nem szólt olyan jól a PARKBÜHNE, mint szokott. Az izgalommal várt SUICIDE COMMANDO is gyenge eresztés volt, nem dübörgött a koncert, a hangzás megölte a fergeteges koncertfeelinget. Egyébként azon is csodálkoztam, hogy sokkal kevesebben voltak mint gondoltam, azt hittem - hogy a zenekar nagy népszerűségére való tekintettel - nem fogunk majd beférni. Nem mondom, hogy kevesen voltak, de azért volt még hely. Nyilván az ítéletidő miatt sokan döntöttek úgy, hogy még a SUICIDE COMMANDO kedvéért sem akarnak bőrig ázni. Addigra egyébként már nagyjából elállt az eső. A magyar társulat jó része persze ott tobzódott a Parkbühnén, összefutottunk mindenkivel és mindezektől függetlenül végigtomboltuk a koncertet annak rendje és módja szerint. JOHAN VAN ROY azért csak feltudta korbácsolni a hangulatunkat. Fineas készített pár képet róluk.

Setlist: Bind, Torture, Kill (videó) / Save Me (liquideó) / Necrophilia / Dein Herz, Meine Gier (videó) / Love Vreeds Suicide / See You in Hell / One Nation Under God / Fuck You Bitch / Hellraiser

www.suicidecommando.be
www.myspace.com/suicidecommando


Eközben Davina és eGr a UT CONEWITZ-be töltötték az estét, vagy legalábbis mi így hittük. Mint kiderült persze ez korántsem volt így. A szűk kis helységbe aznapra COLD MEAT INDUSTRY-s bandák, mint pl. a COPH NIA és BRIGHTER DEATH NOW volt meghirdetve, így, a kempingből ők oda indultak el, de csak a STORMFAGEL-ig jutottak aztán eljöttek. Nemcsak fülledt és zsúfolt helység miatt, hanem mert volt egy kis balhé is. Szép számban verődtek csapatokba a helyi baloldali punk fiatalok, azzal a szándékkal, hogy áldozatokat szedjenek és elkalapáljanak mindenkit – hangsúlyozom külső alapján ítéltek – akin szélsőjobb, nacionalista, stb. jelképet, jelmondatot, szimbólumot, vagy militarista szerelést véltek felfedezni. A gyanús egyéneket kikapták a sorból és elkezdték gyepálni. Honfitársaink épp ezért jobbnak látták az odébbállást, nem akartak „tűzharcba” keveredni. Később állítólag a harc nagyobb méreteket öltött és rohamkocsival kiszállt a rendőrség is. Eddig még sosem fordult elő a WGT-n hogy ilyen kellemetlen incidensnek legyünk szem- vagy fültanúi, mindig békés nyugodt légkör volt. Davináék később elindultak a Werk II.-be THIS MORN’ OMINA-t nézni, ami nagyon bejött nekik.

THIS MORN' OMINA

 




www.myspace.com/thismornomina
http://www.hegira.be/

STORMFAGEL

 


http://www.stormfagel.com/html

Mi pedig SUICIDE COMMANDO után hazakullogtunk, persze hazafelé is eltévedtünk, de csak sikerült megtalálni a helyes irányt. Visszaérve az Agrába kicsit beleszagoltunk az Agra 4.2 afterpartyjába ahol aznap a hírességek közül dj. Eskil (Covenant) és dj. Johan van Roy (Suicide Commando) szolgáltatták a zenét. Jól elvoltunk egy darabig, aztán eltettük magunkat másnapra.





Hétfőn végig a KOHLRABIZIRKUS-ba terveztük a napot, ahol egymás után jöttek a jobbnál jobb bandák. Előtte elmentünk a MORITZ bástyához körülnézni a középkori forgatagot és kirakodóvásárt. A környező büfékben egész baráti áron lehetett ételt-italt kapni. Lődörgés után irány a „Karalábécirkusz” amit a város másik végén jelzett a térkép. Most voltam itt először, de nagyon tetszett. Tágas és megnyerő építmény, a belső szerkezete tiszta industrial feeling. Végre nem volt tömegnyomor és kényelmesen el lehetett férni. Mikor megérkeztünk már a francia „aggrotech”zenekar a TAMTRUM játszott de már nem sokáig. Nem nagyon figyeltük őket, sorban álltunk inkább ruhatár és mosdó ügyileg, hogy mire jönnek a fő attrakciók már mindennel meglegyünk. Így háttérből hallgatva egész kellemes kis pörgős zene volt, lehet, hogy érdemes lett volna jobban belemélyedni, de mire észbe kaptunk már vége is volt.

www.myspace.com/tamtrum
www.tamtrum.com/




 

Az utánuk következő PROCEED szolgáltatta nekünk azt a lüktető bizsergést amire egész nap vártunk. A zenkar – bár erősen Nitzer Ebb és Spetsnaz utóérzés – vérpezsdítő old-school EBM-et nyomott, méghozzá nem is akármilyen intenzitással. A formációt 1999-ben alapította Andre S. and Daniel P., 2004-ben jelent meg debütáló CD-jük a FEHLGESTEUERT a Machineries of Joy kiadónál. Később csatlakozott hozzájuk Rene S., a dob szekcióhoz live supportként. 2005-ben felkerültek az "Out - Awake the Machines Vol. 5" válogatására, és a rendkívül jó fogadtatásnak köszönhetően lehetőségük nyílt csatlakozni a neves kiadóhoz. 2006-ban jelent meg itt NEUSPRACHE c. albumuk majd tavaly a „LAUT”. Az EBM ütemek totál felajzottak mindenkit, elindult a „zsírégetés” ezerrel. A német „electroheads”-ek is piszkosul élvezték az első sorokban. Meglepetésként a Kontrolle c. számnál megjelent PONTUS STAHLBERG is a SPETSNAZBÓL, méghozzá Proceed-es polóban és együtt nyomták el a számot. Üdítő egy koncert volt, méltó kezdete az utolsó napi tombolásnak.

Setlist: Laut, Schuldig, Waving, Dein Gesicht, Spiegelschönheit, Autark, Koma, Diktatur, Super Boyz Killer, Identität, Geächtet, Kontrolle
PROCEED

 



http://www.proceedweb.de/
http://www.myspace.com/proceedweb

Nem maradt abba a pörgés, fokozódott a hangulat, rögtön a PROCEED után egy újabb energikus produkció, DIRK IVENS egyszemélyes projektje, a hazánkban is járt DIVE következett. Tudtuk mire számíthatunk, tökéletes hangzás, tökéletes koncertélmény. Nem is lett másképp, minden annyira fenomenális volt, mint ahogy azt DIRK-től megszoktuk. A strobi és a zene lüktetése felszabadította a még szunnyadó energiáinkat. Lenyűgöző, amit ez az ember művel egyszemélyben a színpadon, megafonnal és a füstfelhő közepette, cseppet sem tűnik unalmasnak, valahogy betölti a színpadot és egyedül is megállja a helyét. Végig mozogtuk az egészet, mindannyian beleolvadtunk a „zajguru elektronikus olvasztótégelyébe”. A közönség többi része is kétpofára „zabálta” a produkciót.

Setlist: Snakedressed, This is Me, Bloodmoney, Lies in your eyes, Lost inside you, Machinegun Baby, Power of Passion, Pain and Pleasure, Sufferhead Encor: Rocket USA

DIVE

 



www.myspace.com/dirkivens
www.myspace.com/divebelgium
http://www.dirkivens.com/

A soron következő német „bandát”, a HEIMATAERDE-t bevallom eddig nem ismertem, csak a nevüket hallottam. Ez egy kissé másfajta zenei világ. A „Karalábécirkusz” színpada középkori díszbe borult. Valójában ASHLAR VON MEGALON egyszemélyben szülte képzeletvilága egy felépített új „vallás” szimbolikája, a zene ihletőjének víziói megspékelve koncert kisegítő zenészekkel. „Wiedergänger kimászott a sírjából, hogy halhatatlanságot és formális templomot adjon „híveinek”. A HEIMATAERDE a jó és a rossz harcának középpontjában áll, az erő és a fény - árnyék és kegyelem nélküli víziója ami győzedelmeskedni akar a halálos szerelem és a bűn felett.” Első blikkre a középkori díszlet láttán úgy hittem, hogy valami folk dolog van itt készülőben. Ezek a gondolataim rögtön elszálltak amikor meghallottam a brutális electro dallamokat, atmoszférikus, dancefloor ütemekkel, néhol dudával keveredve. Nehéz lenne leírni a stílusát,talán goth-electro-industrial, vagy electro-folk, vagy valami ilyesmi, eléggé egyedi, az biztos. A középkori öltözetű „elektrolovagok” és a furcsa hangzásviláguk elég bizarr de ugyanakkor érdekfeszítő is. Végre valami újszerű, nem tucatzene feeling. A háttérben csatajelenetek a kivetítőn, az egésznek megvolt a sötétközépkor nyomasztó érzete, olyan mintha ténlyeg ott állnák a viharos harcmezőn és kétségbeesetten küzdenénk a győzelemért. Érdemes volt megnézni őket.

WGT-n készült videokat ugyan nem mi készítettük, de érdemes beletekinteni egy kis ízelítőnek:
http://vids.myspace.com/
http://youtube.com/watch?v=6PWnP0y9blw

Sajnos erről és az utánuk következő zenekarról Davi nem készített fotókat.
Setlist:Der Eid, Deus Lo Vult, Endlos, Moerder, Gib Mir, Eins sein, Wiederganger, Lebloser Koerper, Morituri Salutant.



www.heimataerde.de/
www.myspace.com/heimataerde

Ezután következett egy kissé lágyabb, andalgósabb csapat, az electro-pop zenét játszó DISMANTLED. Mivel ez nem tartozik igazából a kedvenc műfajaim közé,nem voltam túl lelkes, de azért adtam persze egy esélyt, végülis valóban van egy-két számuk ami nem rossz. Így hát beálltunk a pódium elé és slágeresebb vizekre eveztünk. GARY ZON az énekes, nem volt számomra túl bizalomgerjesztő. Tiszta pózör, pökhendi, látszik, hogy totál meg van elégedve magával. Én nem mondom, hogy nem értek el sikereket, mert tényleg sokan szeretik és nem kisebb kiadónál vannak mint a Metropolis, nincs is ezzel baj, de valahogy ennyi jó csapat után kevésbé tudtam erre ráhangolódni. A többieken szintén ezt a hatást figyeltem meg. Persze volt olyan is a csapatunkból, akinek tetszett. CD-n még én is inkább meghallgatom, de színpadi előadásuk nekem már nagyon az Apoptygma Berzerk és a Ville Vallo közötti feelinget üti meg, és ezzel persze nem szeretnék senkit sem megbántani. A közönség és a rajongótábor viszont élvezte és ennyi elég. Persze nem is arra voltak hivatottak, hogy bizonyítsanak, meg mi amúgy is teljesen be voltunk sózva a következő duó, a Fixmer & McCarthy kezdetéig.

Setlist: The March, Anthem, Get It Through, Preset, Exit, Thanks for Everything, Purity, The Swarm

www.dismantled.org/
www.myspace.com/dismantled

A francia TERENCE FIXMER, aki 15 évesen felfedzte az EBM lüktető világát és hamarosan nagy Nitzer Ebb, Front 242, Klinik és DAF fan lett, elkezdett kísérleti elektronikus zenét (techno és new beat elemekkel) csinálni és 98-ban létrehozta a PLANET ROUGE RECORDS-ot, majd megjelentette debütáló EP-jét, az ELECTROSTATIC-ot, amivel hírnevet szerzet a techno világában. Ettől kezdve pályája felfelé ívelt és világszerte híres DJ-kel is dolgozott együtt mint pl. Dave Clark, Svan Väth vagy Jeff Mills. A legendás DOUGLAS MCCARTHY-t pedig nem kell senkinek sem bemutatni, ő egy alap EBM-idol. A NITZER EBB örök és talán DOUGLAS MCCARTHY dicsfénye is. Így hát nem kérdés, hogy a neve garancia a produkció sikeréhez. 2002-ben a Mute Records felkérte Fixmert, hogy készítsen Nitzer Ebb remixeket, ezáltal kerültek kapcsolatba és úgy döntöttek, hogy elkezdenek együtt dolgozni és csinálnak egy forradalmi elektronikus projektet ami képviseli Terence és Douglas szellemiségét és zenéjét. Ennek a két kiváló zenésznek kirobbanó koktélja a FIXMER & MCCARTHY ami a két stílus tökéletes elegyítése és kombinálja mindkettőjük erejét. Első teljes hosszúságú albumuk a BETWEEN THE DEVIL... Élőben is rendkívül impresszív, energikus és áramló impulzusokkal teli, mozgásra késztetik a közönséget. McCarthy attraktív, karizmatikus személyisége, pimasz és sármos ábrázata, kidolgozott testfelépítése ragyogó látvány női szemmel, de ami még ennél is sokkal értékesebb az a párját ritkító hangja, ami töretlenül, az évek múltával is megtudott maradni eredetijében. Fixmer a pultja mögött „csavargatott” vidáman, McCarthy pedig a tőle megszokott módon ide-oda keringve tüzelte fel a közönség sorait. A hangulat a tetőfokára hágott, teljesen elkapott minket a gépszíj, végigtomboltuk az egészet. Egy percig sem unatkoztunk. Ráadásul a "Control I’m Here" NITZER EBB nótát is belevették a repertoárba. Kell még ennél tökéletesebb befejezés?

Setlist: Freefall, Destroy, Splitter, You Want It, Control I’m Here
FIXMER/MCCARTHY

 

http://www.terencefixmer.com
www.myspace.com/terencefixmer
www.fixmermccarthy.com/
www.nitzer-ebb.de/
www.myspace.com/nitzerebbmusic

A fesztivál záró zenekara a legendás hírű klasszikus, a veteránnak számító CASSANDRA COMPLEX. Látványos , hatalmas, ezernyi piros ledes váltakozó szöveges díszlet húzódott meg a már cseppet sem fiatal zenészek mögött. Rodney Orpheus 1984-ben alapította a zenekart. Az ebm, industrial, gothrock, new wave és synthpop elemek hibridéből kialakított hangzás sikereket hozott nekik. Túl vannak számos közkedvelt albumon mint pl. a Theomania, a The War against Sleep vagy a Cyberpunx. Aztán mintha 2000-ben elvágták volna, a zenekar eltűnt egy időre, majd tavaly újra elkezdtek ténykedni. Kifáradva a végigtombolt kiváló koncertek után elfogyott minden energiánk, és bár régen nagyon szerettem a csapatot, most valahogy egyikünk se tudott ráhangolódni. Az igazat megvallva, bár minden tiszteletem az övék, de valahogy mégsem illetek az aznapi felhozatal kínálatához. A zenekar láthatóan nagyon boldog volt, hogy újra szinpadon lehetnek és a fogyatkozó de kitartó közönség is. A zenéjük már sokkal inkább hasonlított dallamos rockzenére, mint korábbi munkásságuk idején. Jól szóltak, profik voltak, de mi már feladtuk és nem bírtuk végignézni. Kinnt álltunk a hallban, mivel az utcán patakokban zuhogott az eső és meg kellett várni a többieket is, de a Cassandra Complexet már nem volt erőnk élvezni.

Setlsit: Nightfall, When I Fall in Love, Datakill, Twice As Good, Second Shot, Moscow Idaho, Phonix, Kill Your Children, Tell Me

THE CASSANDRA COMPLEX

 

www.cassandracomplex.com.au
www.myspace.com/cx2k
Látogatók:

 



Társaság


Összességében nagyon elégedettek voltunk a zárónap teljesítménnyel. Jó kis fesztivál volt meg kell hagyni. Visszamentünk az Agrába ahol zuhogó esőben és sártengerben kezdtünk el sátrat bontani, majd a keserves többórás hazaút következett, ez az a momentum amit egy fesztivál végén nagyon tudunk utálni…Mindig fájdalommal tölt el, ha véget ér egy ilyen jó fesztivál, de annál jobban várja szívünk a következő eseménydús alkalmat.

WGT Beszámoló első rész, 1-2 nap. itt

Beszámoló: Serial Killer Fotók: Davina & Fineas

Hozzászólások

Jelenleg nincsen hozzászólás!

Hozzászólok

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Facebook
 
 
Adatvédelem Impresszum Oldaltérkép
2009 Copyright © Machinemusic.HU
www.unimatrixzero.hu
Advoxya HUN Black Head Agency Gothic.hu